Ai ~ 3

Reggel, amikor belenéztem a tükörbe szó szerint megijedtem magamtól. Úgy néztem ki, mint egy zombi… vagy valami hasonló. A tegnap esti sírástól a szemeim felduzzadtak és vörösek voltak. Valamit tennem kellet, így nem láthat meg senki. Főleg nem Kazuo. Tuti, hogy elkezdene megint faggatni… Még szerencse, hogy a szobámhoz külön volt egy fürdőszoba. Gyorsan besiettem és megpróbáltam sminkkel eltakarni a hatalmas vörös szemeimet. Félórányi sminkkeléssel a végeredmény egész elfogadható lett. Kiment a fürdőből és lement, hogy megreggelizzek. Hál’ Istennek eddig nem találkoztam vele és a nappaliban se láttam őt. Kitöltöttem magamnak a szokásos müzli adagomat, felöntöttem tejjel, majd a Tv elé telepedtem vele. Már éppen végeztem vele, de amikor felálltam a kanapéról vele találtam magam szembe. Az arcomat vizsgálgatta… A francba! Ilyen nincs! Hogy tudja kiszúrni ennyi smink alatt is? Gyorsan kikerültem, beraktam a tányért a mosogatóba, és felszaladtam vissza a szobámba. Hallottam, hogy ő is utánam jött és mielőtt még becsukhattam volna az ajtómat, ő benntermett a szobámban.

-          most nem hagyom, hogy kicsukj. Ülj le, és szépen meséld csak el nekem, hogy mégis miért zárkóztál e tegnap este sírva a szobádba.

-          Még, hogy én sírtam? Ugyan már, Honnan szeded?

-          Hiába vakoltad ki magad, látom a szemeid! Szóval ne próbálj meg egem átverni! – kiáltott rám.

-          Figyelj. Egyrészt ne ordibálj velem, másrészt meg semmi közöd a magánéletemhez!

-           Még hogy semmi közöm? Én vagyok az apád!

-          Nem vagy, már bocs! – vágtam a fejéhez.

-          Ezt mégis hogy érted? – nézett rám értetlenül.

-          Huh… ne mondd, hogy nem tudtad… nem te vagy a biológiai apám!

-          Akkor ki?

-          Mégis honnan tudjam? Miért nem kérdezted meg anyát?

Láttam, hogy mennyire szomorú lesz. Remek… csak említeni kell őt, és máris olyan fejet vág, mint egy szomorú kisgyerek.

-          Végeztünk? Eltűnhetnél már a szobámból! – szóltam oda neki, miközben felültem az ágyra és bekapcsoltam a laptop-om.

-          Nem megyek el, Kana. Tudom, hogy nehéz neked, de velem bármit megbeszélhetsz – ült le az ágyam szélére – Én melletted vagyok és szeretlek.

-          Na, ebből elég legyen! Te nem engem szeretsz, hanem anyát!

-          Nem. Vagyis igen… szerettem anyádat, de téged is szeretlek... lányomként.

Elegem lett belőle. Felkaptam a gépem, egy táskám és az ajtó felé indultam. Mielőtt kilépem volna, rajta még egyszer visszafordultam hozzá.

-          Azt mondod, a lányodként szeretsz? Akkor tegnap este mégis miért csókoltál meg? – kérdeztem közömbös hangon, majd elfutottam a lakásból. 

Ai ~ 2

Már kint várt rám. Egyenesen a karjaiba rohantam. Ő legalább örült nekem... nem úgy mint egyesek... Egy gyors csók, majd ujjaink összefonódtak és indultunk a városba... Elmentünk egy fagyibárba... Aztán moziba... megnéztünk egy romantikus filmet... Aztán beültünk egy kávézóba... Kezdett sötétedni, szóval haza felé vettük az irányt. Egy búcsúcsók a ház előtt, majd én bementem. Levettem a szandimat és indultam fel a szobámba. Azonban amikor éppen felléptem a lépcsőre, észre vettem, hogy  a nappaliban ég az olvasólámpa. Visszafordultam, és bementem a nappaliba... A kedvenc foteljában aludt, orrán a szemüveg, kezében könyv. Mindig ezt csinálja... A nappaliban lévő kis szekrényhez mentem és elővettem belőle egy takarót. Óvatosan elvettem tőle a könyvet és betakartam... Aztán a szemüvegéért nyúltam... Vigyázva vettem le, nehogy észrevegyen... Azonban hirtelen elkapta a kezem... Annyira megijedtem, majd nem felsikoltottam.... Elkapta a kezem, és magára rántott... Megcsókolt... de álmában...
 - Chise... szeretlek... - súgta halkan.
Ez teljesen kijózanított. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam... Kezemet a számra tapasztottam, hogy ne hallja a sírásomat... megfordultam és felrohantam a lépcsőn... Bezárkóztam a szobámba és az ágyra vetettem magam... engedtem a sírásomnak.. Ezt nem hiszem el... még mindig az anyámat szereti... engem pedig semmibe vesz... Hogy lehet ilyen aljas? Hogy téveszthet össze vele? Még ha csak álmában is? Elegem van ebből az egészből! Halk kopogás hallatszott...
 - Kanna.... minden rendben van? - hallatszott az álmos hang az ajtó túloldaláról.
Nem válaszoltam... nem tudtam...  még mindig sírtam... így nem beszélhetek vele...
 - Kanna? - szólt be újra és megpróbálta elfordítani a kilincset.
Szerencsésre kulcsra zártam az ajtót. Arcomat a párnáimba temettem... Nem akartam, hogy maghallja a sírásom.. Még párszor beszólt, de aztán feladta... Hallottam, hogy átmegy a saját szobájába.... hanyatt feküdtem az ágyamon és vettem egy mély levegőt...
 - Anya.... fáj... nagyon... a szívem... - súgtam halkan, majd magamhoz szorítottam a párnám és álomba sírtam magam...

Ai ~ 1

Végre vége a sulinak. Itt a nyári szünet! Itt az esélyem, hogy végre meghódíthassam Kazuo-t… De mégis hogyan? Már annyi ideje próbálkozom vele… És lassan itt van anyu halálának 2 évfordulója is… Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy mennyire mocskos is vagyok… Ugyan abba a férfibe szerettem bele, mint anyu… Hát végül is látszik, hogy sok bennünk a közös… De  legrosszabb az egészben az, hogy először nem lehettem biztos abban, hogy nem Ő az apám… Anya azt mondta, hogy nem tudja ki az, ezért Őt se zárhattam ki az elején.. De aztán titokban lecsentem egy hajszálát, és a kórházban lefuttattam egy DNS tesztet… Az orvos nem értette, hogy miért örülök ennyire a negatív eredmények… Hogyan is érthette volna? Már csak az a kérdés, hogyan vonjam magamra a figyelmét… Szinte már mindent bevettem… Fürdés után egy szál törülközőbe lófráltam, miniszoknyában és kivágott felsőben jártam, amikor a suli környékén járt, mindig egy helyes fiúval flörtöltem… Komolyan mondom ez a pasi egy jéghegy… Egésznap csak dolgozik… Szinte állandóan itthon van… Csak a tárgyalásokkor kell elmennie itthonról.. egyébként egész nap a gépén dolgozik… Sose árulta el, hogy mi a munkája… Azt mondta, nem kell róla tudnom, elég annyi, hogy Ő keresi a pénzt… Persze a legtöbb lánynak bejön, ha egy pasi titokzatos, de én már kezdem unni, hogy lassan 2 éve együtt élünk, és szinte semmit se tudok róla.. még a születésnapját se árulta el! Kopogtak…

 - Tessék – szóltam ki.

 - Mit csinálsz? – dugta be a fejét az ajtón.

 -  Haditervet…

 -  Mihez?

 -  A nyárra… tetszik nekem egy pasi…

 -  Értem… adjak tanácsot, hoyga hódíthatod meg? – kérdezte, és rámmosolygott.

Már csak az hiányozna… Istenem, hogy lehet ilyen érthetetlen… Nem hiszem el, hoyg ne veszi észre. Legszívesebben néha odamennék hozzá, é a fülébe üvölteném, hogy Őt SZERETEM!

 -  Nem… köszi.. megoldom magam – mondtam végül, és hanyatt fordultam az ágyamon.

  -   Ahogy gondolod. De nyugodtan szólj, ha meggondolod magad.

 -  Nem fogom…

Kiment, és becsukta maga mögött az ajtót… Nem tudom meddig fogom még én ezt bírni… Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe… Felültem az ágyon, és anyu fényképéért nyúltam… A kis éjjeliszekrényemen tartottam…  Néha annyira szerettem volna beszélni vele…

 -  Anyu… mondd te hogy hódítottad meg? – zokogtam halkan a fényképnek – Én képtelen vagyok rá… Nem látja, hogy mi folyik az orra előtt… *szipp* Kérlek, segíts nekem valahogy…

Ekkor megcsörrent a telefonom... Gyorsan megtöröltem a szeme, és felkaptam a telefonom. A kijelzőn egy név állt: Katshu. Az egyik srác, aki randira hívott… Talán ha találkozok vele, egy kicsit elfeledkezhetek Róla… Belenéztem a gardróbom ajtajára szerelt tükörre, és közben felvettem a telefont.

 -  Máris lent vagyok – mondtam és rögtön le is raktam.

Jól néztem ki… előkaptam az egyik táskám, a vállamra akasztottam, és már siettem is le a lépcsőn. Az ajtónál felvettem a cipőm, majd felkiáltottam:

 -   Elmentem.

Nem vártam válaszra, vagy engedélyre, csak kisiettem a Napfényben fürdő útra, egyenesen a srác karjaiba.